Közlekedésbiztonsági Park – II. WHB Győr Rally

Közlekedésbiztonsági Park – II. WHB Győr Rally

Tisztelt Partnerünk, Támogatónk!

Győr városa biztosított központot a hatodik közlekedésbiztonsági aktivitásunknak 2024 szeptember 7-8 között. A II. WHB Győr Rally a HUMDA Országos Rally Bajnokság ötödik állomása volt, ahol minden bajnoki sorozat mezőnye képviseltette magát.
A futam különlegessége, hogy a futamon túl számos esemény kíséri, amelyek az érdeklődést fokozzák, a látogatói számot emelik. A közlekedésbiztonsági programunkat ennek megfelelően a rajt-cél ceremóniának is helyt adó Dunakapu téren alakítottuk ki és a futam két versenynapja alatt üzemeltettük.
A Közlekedésbiztonsági Parkunk a helyi és környékbeli lakosok, a turizmus, a látogatók, és a csapatok szempontjából is kiváló helyszínt kapott, amelynek is köszönhettük, hogy folyamatos és nagy érdeklődés mellett értünk el látogatókat. A parkunk mérete az egyéb rendezvények miatt a megszokottól ugyan kisebb volt, azonban ezzel együtt is a legnagyobb területű rendezvény a Hungarian Police Rallye Team és partnerei által kialakított közlekedésbiztonsági park volt.

A futam rendezője, a GYMS Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és a csapatunk egyaránt online felületeken a programot meghirdette. Ennek sikere a kiemelt látogatószámból egyértelműen megállapítható, leszűrhető. pontos létszámadat nem áll rendelkezésre, azonban az eseményre gyártott és a partnerek által biztosított ajándéktárgyak darabszám fogyása alapján 2000 fő fölé tehető a két napos rendezvényünk látogatottsága.

Büszkék vagyunk arra, hogy a közlekedésbiztonság javítása érdekében végzett programjaink mindig meg tudnak újulni, amelyhez a saját aktivitásainkon túl partnereink is rendre csatlakoznak. Köszönjük!

A HUMDA Országos Rallye Bajnokság utolsó állomása 2024. októberében lesz, amelyről a későbbiekben tájékoztatást küldünk.

Köszönjük, hogy Partnerünk, és támogatja programunkat, elképzeléseinket.

Tisztelettel:

Hungarian Police Rallye Team
Hoffer-Fehér Anita