Salgó Rally 2021 – Beszámoló

Salgó Rally 2021 – Beszámoló

Tisztelt Partnerünk, Támogatónk!

Az Országos Rallye Bajnokság harmadik futamára került sor 2021. június 4-5 napokon Salgótarján központtal. 

A verseny szervize igen érdekes helyszínt kapott, a városközpontból Szlovákia felé vezető 21 számú fő-közlekedési út 2,6 km-es szakaszát jelölte ki a rendező szervizterületnek, amelynek egyetlen lehajtója a Városi Sportcsarnoknál volt.

Csapatunk szervize és a Közlekedésbiztonsági Parkunk a csarnok parkolójának legbiztonságosabb részén kapott helyet annak érdekében, hogy a hozzánk látogatók zavartalanul és teljes biztonságban vehessenek részt programunkon, szerezhessenek tapasztalatot a közúti közlekedés fontosabb elemeiről, szabályairól.

Futamunkról sajnos röviden tudunk beszámolni. A Ford Fiesta Rally3 a már megszokott 112es rajtszámot kapta, és teljes díszében várt minket a technikai átvételt követően.

Az első gyorsasági szakasz előtt 15 perces szervizidőnk volt, amely alkalmával egy gyors átnézésen kívül más feladatunk nem volt. A szervizből történő kiállás során a versenyautó computere hibakód sort adott ki és leállította a Fiestát, amely ezt követően nem is indult be újra. A bérbeadó csapat az M-Sport Polanddal egyeztetve, távoli elérési módokat alkalmazva sem tudta indulásra bírni a Rally3-t. A lengyel nemzeti ünnep miatt új computerért sem tudott csapatunk kiutazni, mely a futam feladását jelentette számunkra. 

A felépített szervizterületről a versenyautót a Ford Magyarország által kiállított két különleges Ford személyautó közé állítottuk ki, melyet a parkunkban 5-én kilátogató, nagy létszámú érdeklődő megtekinthetett. Közlekedésbiztonsági Parkunk így a versenyautóval is kiegészült.

A futamot megelőzően aktív kommunikációval hirdettük meg programunkat, amelyhez nagy segítséget kaptunk a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottságtól is. Közös aktivitásunk eredményeként június 5-i programunkon rengetegen voltak, folyamatosan és nagy létszámú érdeklődés mellett végezhettük tevékenységünket.

Csapatunk egységes látványképe kiegészülve a Ford Magyarország és a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság sátraival és programjaival a Salgó Rallye  legérdekesebb pontja volt.

A nyári időjárás kedvező volt ahhoz, hogy minden korosztály megtalálja nálunk a számára fontos információt a közlekedési szabályokról, azok változásairól, a balesetek megelőzéséről, a közlekedés biztonságosabbá tételéről.

Tisztelettel:

Hungarian Police Rallye Team 

Hoffer-Fehér Anita
Hoffer Zsolt & Kasza Kristóf
Ford Fiesta Rally3